Kompresszor-kerékfelfújó építés! Ennek a berendezésnek a megépítését nem azért mutatom be, és egyáltalán nem is azért építettem meg, mert a spanyolviasz lett feltalálva. Még csak nem is olyan nagy ritkaság az ilyen berendezés elkészítése. Gyakorlatilag minden harmadik negyedik makettező/modellező fan csinált már magának a céljainak megfelelő, kis léghozamú festékszóró alkalmatosságot hűtőgép kompresszorból és valamilyen kisebb tartályból, például tűzoltó palackból. Az egyszerűbb kivitelek esetén meg kerékfelfújó alkalmatosságnak épülnek tartály nélkül az ilyen berendezések. Nekem is van egy kollégám, aki levagdosva az elmenő csöveket a motorról, és kiöntve belőle az olajat, évek óta használja a házkörüli dolgok felfújására, bicikli, kocsikerék, nyáron gumimatrac fújásra, és hasonlókra. Sőt! Korábban magam is már építettem légkompresszort a barátomnak, amiről esett is szó a dieselmotor építés előszavában. Egyszóval tehát ha rákeresünk bármely internetes kereső programmal a „kompresszor házilag” kifejezésre, az első két oldalon biztosan sorozni fognak a leírások, hogyan kell építeni kerékfújó mini kompresszort hűtőgép motorból. Magam az első ilyen berendezésem megépítése előtt az egyik ilyen leírásból tanultam meg a dolgot. Viszont saját tapasztalataim szerint nagyon kevesük foglalkozik azzal a problémával, hogy a hűtőgép motorok hengerfeje a beszívott gázt magából a motor belső teréből vételezi, ami a benne természetesen fröcskölő, és ezzel kenést végző olajtól gazdag. Namost, sem a kerékfelfújásnál, sem a festési feladatok közepette nem előnyös az olaj jelenléte a nyomással kifújt levegőben. Egyedül akkor jó, ha olajos a közeg, ha az pneumatikus szerszámok hajtását biztosítja. A neten olvasható leírásoknak csak kevesük oldja meg a levegő olajmentesítését, és itt egyáltalán nem a kollégám féle megoldásra gondolok. Viszont amelyik leírással én találkoztam elsőre, az szerencsére egy nagyon profi megoldást mutatott e kérdésben. Ezért is érezhettem úgy, hogy érdemes lehet nekem is építeni saját használatra a motorkerékpárjaim kerekének otthoni fújására egy felfújó egységet. De hogy is van ez az olaj dolog? A motor házának aljában van egy kevés olaj, egy elégé speciális fajta. Azt hallottam róla, hogy egy nem habosodó féle. Az elektromos tengelye hosszában furatos, és benne, annak aljában spirálisan huzagolt a fala. Ennek segítségével kapja, fröcsköli fel az olajat, ami így szétcsapódva teríti be a belső teret a motorházban. Olajozva mindent, amit ér. A kompresszor levegő beszívó csonkja egyszerűen a motor teréből veszi a levegőt. Illetve nem levegőt, hanem valamilyen oda tervezett gázt. (amiről csak annyit, hogy az öregebb szekrényekben még egy környezetre ártalmas fajtát alkalmaztak, ezért annak elengedése környezetvédelmileg nagyon nem tanácsos…) A nyomással kiküldött gáz olajban gazdag ami a hűtőszekrények eredeti munkakörnyezetében normális, hisz a hűtőszekrény egy zárt rendszer, melyben körbe megy a benne lévő gáz, s vele együtt az olaj is, ha kell. Ha mi nyitott rendszerben akarjuk használni a motort, akkor jobb, ha a kinti környezetből részecskéktől szűrt levegőt kaphat, és azt nyomja össze. Felmerülhet egy kérdés. Az az olaj biztosan végzett valami fontos feladatot a levegő útjában, a kompresszor hengerfejben is. Nem fog a hiánya problémát okozni? A kiszorítása nekem még nem okozott gondot. Ennek magyarázatául csak egyet tudok gondolni. Azt, hogy a dugattyú bizony nem tömített teljesen tökéletesen, különösen nem azoknál az öreg daraboknál, melyekhez mi, felfújót építők hozzá juthatunk. (Hiszen ez az építés attól „rentábilis”, hogy ingyen hozzájutunk a kidobásra szánt hűtőből a legfontosabb, s legdrágább alkatrészhez.) Az öreg, sokat járt dugattyú meg igen csak olajos felületű azon a részen is, ami találkozik a hüvely falával. S akkor ez azt is jelenti, némi olaj be is jut a hengertérbe. A gyakorlati tapasztalat az, hogy amíg a levegő utánpótlás nincs kintről megoldva, -az olajos térből vételez, addig a kinyomott nagy nyomású levegő elé téve egy tárgyat, arról másodpercek múltán olaj kezd csepegni. Míg ha a levegő olajmentes külső vételezésű, akkor hosszú percek múltával legfeljebb egy „olajköd-folt” kezd kirajzolódni a felfogó tárgyon. Hát talán ezért nem tapasztaltam semmi rendellenességet a több évnyi használat után sem. Nézzük akkor az építés menetét az alany kiválasztásától az első próbaüzemig: Kiválasztás: A legkönnyebb dolgunk a méhteleppel lenne, de sajnos nem. Ugyan 10-esével soroznak a motorok általában a jobb telepeken, de két nagy baj szokott lenni vele. Egyrészt, hogy az elektromos csatlakozót, mint nem fémet, már biztosan rég eltávolították róla, és ha még meg is találnánk, akkor is minden bizonnyal porrá lesz zúzva. Márpedig nem akarok sokat időzni az elektromos résznél, mert higgyük el, legjobb megtartani az eredeti csatlakozót. Fontos funkció benne a hőkioldó, ami biztosítja, hogy nem lehet leégetni, vagy megragadásig hajtani olyan egyszerűen a motort, mechanikát. Jó, hogy azzal meg van oldva a csatlakozó burkolata is, érintésvédelmileg biztonságosabb terméket tudhatunk magunknak az eredeti csatlakozóval. Másrészt, ahogy én láttam, a bontást végző „szakemberek” úgy csonkolják a motor csőkivezetéseit, hogy még véletlenül se lehessen kezdeni vele valamit is. Szóval méhtelep nem annyira játszik. Esetleg a háztartási gépszerelők jöhetnek még szóba, de náluk is esélyesebbnek gondolnám azokat a kereskedelmi egységeket, akik forgalmaznak új hűtőszekrény. Az Uniós normák miatt kötelesek visszavenni a rossz, megunt, éppen lecserélendő hűtőszekrényünket. Egy kis kapcsolati tőke ugyan kell hozzá, de hozzá lehet jutni a kívánt motorhoz. Marad még esetleg a család rokonság vagy baráti, ismeretségi kör. Egyetlen gond az egyben megszerzett hűtőkkel, hogy nem szabad kiengedni a még benne lévő cirkulációs gázt. Nagyon környezet szennyező volt a régi típusoknál, és hát nem valószínű, hogy egy korszerű, mondjuk, még garanciális darabot dobnának a kupac tetejére. Ha mégis egybe szekrénnyel kerül a dolgunk, akkor azt még megvizsgálhatjuk, mi lett a leállítás oka, mi a hibája. Amennyiben meghibásodás okán kerülhetett a kezeink közé, akkor nagy valószínűséggel a jelensége az, hogy csak jár naphosszat, és nem hűt. Ennek oka pedig jellemzőn az elillant töltőgáz. Ennél nagyságrendekkel kisebb előfordulási gyakorisággal okozhat ilyen jelenséget az, ha a kompresszor hengerfejében leszakad az egyik záró gátlemez, eredményéül megszűnik a záró funkció valamelyik ütemben. És ezért csak ide-oda mozgatja a hengerében lévő gáztartalmat. Tehát „nem hűt, csak egyfolytában jár” hiba esetén jó eséllyel vághatjuk le a rendszerről, környezetszennyezés nélkül a motort. Ilyenkor biztosan lesz egy céljainknak megfelelő hűtőmotorunk, dolgozhatunk vele. Amúgy a motor egyéb hibája lehet még, hogy nem jár. Ilyenkor érdemes megmérni ellenállás mérővel a 3 db kivezetését. Minden kivezetésnek minden irányban egy valós ellenállás értéket kell mutatnia, és nem lehet sem szakadt, sem zárlatos egyik ág fele sem. Ha így jónak mérjük, akkor vagy az elektromos csatlakozás hibásodott meg, vagy megszorult a motor. A megszorult motor megint kétesélyes lehet számunkra, nem érdemes nekiállni. Viszont mivel a legjellemzőbb hiba ok az elszökött gáz, így egy szorult motor esetén érdemes továbblépni, nagy eséllyel lesz egy jó motorunk a következő próbálkozás esetén. Előbb utóbb, és inkább előbb jön a nekünk megfelelő szekrény. Hogy milyen motorok vannak? Sokféle van. Nekem 3-4 félével sikerült dolgoznom. Nem akarok egyikre sem ráéleződni, ez az írott anyag egy találomra választottat fog tartalmazni. Ahogyan van kis hűtő, és nagy hűtő, úgy van kisebb és nagyobb léghozamú kompresszor is. De kerék felfújásra majdnem mind alkalmas. Bár előfordulhat egy-egy külföldi gyártó hűtőszekrénye, nagy valószínűséggel magyar hűtőszekrényt, és így kompresszort fogunk találni. Így volt ez velem is. Csináljunk hát valamit. Egy alkalmas alany:

A kompresszorokon általában 3 csőkivezetés van. Egyiken érkezik vissza a körből a gáz, a másikon megy előre nagy nyomással, a harmadik meg egy lezárt csonk, amin a gáztöltést végzik gyárilag (vagy utántöltésben?) Én mindhármat felhasználnám. Egyiken történik a beszívás a másodikon a kifújás. A harmadikat meg egy kis extrához használandó fel. Mit is gondoltam ki? Arra gondoltam, ha már annyian csináltak előttem hasonló eszközt, nekem akkor is ki kell találni valamit, amitől legalább kicsit más lesz tőlük. Semmi hasznos nem jutott az eszembe, hát elővettem a jó öreg designe kérdést. Lámpa kell bele! Legyen nyitott a szemnek, és láthassam is, ami üzem közben benne történik. Na, hát erre kell a harmadik kivezetés, Ami bevezetés lesz a világítás számára, a vezetékének. De elsőnek is az alanyból, a motorból ki kell önteni az olajat, hogy a szétvágásakor már ne maszatoljon. A visszatérő ágon szép lassan hajlandó is kifolyni. Érdemes felfogni, mert a bennük lévő olajfajta egy speciális, ide való. Nem habosodó fajta. És a benne lévő mennyiség is fontos, nem jó, ha túl sok van benne, de még kevésbé ha kevés. Ha sikerült a kiöntés, jöhet a szétvágás. Elsőnek is ne felejtsünk el egy jelölést tenni rá, hogy az újra összezáráskor pont az eredeti pozícióba tudjon visszakerülni.

Aztán a vágást egy vékony, millis koronggal végezzük. Ennek szükségessége abban rejlik, hogy a kivett anyag mennyiség, ami a korong vastagságából adódik, hiányozni fog a visszazáráskor. Lejjebb kerül majd a levágott sapka. Márpedig így is igen kevés a felesleges hely benne, mi meg még jobban kitömni készülünk. A jelölés adta pontosság még annak is kedvez, hogy a vágás minden bizonnyal hullámos lesz, Akkor pedig csak egyetlen pozíció lesz, ahol a visszaillesztéskor minden ponton teljesen zárt lesz. Tehát jelölni kell! Aztán ha sikerült a szétvágás, jöhet egy alapos elmosás. A flexelés után fémpor kerül a legszűkebb helyekre is. Én felöntöm gázolajjal, lögybölés után kiöntve, ezt többször is eljátszom. Itt most egy olyan változatot sikerült kifognom, aminek a nagynyomású kimenete az oldalán van, míg a két szabad csonk a tetején.

Ez a lehető legelőnyösebb változat, mert a nagynyomású rész a hengerfejtől a kivezető csonkig mind bent marad, nem jön le a levágott fedéllel. Hisz a hengerfej a motoron van, a kivezetés meg az egység oldalán. Más típusoknál ez a kivezetés pont a levágott fedélen van, és a motorház oldalán a két másik bevezetés. Így itt tehát nem kell ügyetlenkedni a fedél megmunkálása közben róla lelógó hengerfejjel. Bár az sem lehetetlen. Szóval a levágott fedélen van a két bevezető csonk, amivel nekünk most dolgunk lesz. Az egyik maradhat úgy, ahogy van, míg a másikat belül is el kell látni egy kevéske kiálló résszel, hogy arra ráhúzható legyen az a cső, ami a friss kinti levegőt bevezeti majd közvetlenül a hengerfejbe. Azaz pont rámegy az itt a képen is látható rézpipára. A vaslemez anyagban egy akkora átmérőjű lyuk van, amibe éppen beleszorul a kinti rézcső. Ezt kemény forrasztással szokták összecsinálni. Ebben az a jó, hogy, 1) éppen jó lehet a kinti csőnek egy darabja, hisz belül is pont szorosan fog a lyukba illeszkedni, 2) a kemény forrasz is egy rezes forrasztási eljárás, csak ott nem rezeket ónnal futtatnak össze, hanem egyéb felületeket rézzel. Ami azt jelenti, a mi belülről bedugott részcsövünk rézfelülettel találkozik, a keményforrasz felületével. Azokat meg mi lágy forrasztással már tudjuk kezelni. Mechanikai terhet nemigen kell viselnie a csőcsonknak, nyomás nem lesz ott, tehát pont jó lesz a lágyforrasztási eljárás. Én ilyen helyzetben a rézcsöves fűtésrendszereknél használatos szettemet használom. Forrasztó paszta, dörzsike és/vagy kiskefe, tiszta ón (nem gyantás), gázlámpa. Utóbbi kell is ekkora fém felületre, mert még egy csatornaforrasztó pákával sem tudnánk felmelegíteni a nagy felületű vaslemezt. A végeredmény:

A másik lik lesz majd a lámpának a bevezetés, ahhoz nem kell nyúlni, legfeljebb kint is méretre vágni. Lámpa! Ha lámpa van benne, akkor ablak is kell rá. Ehhez kínálkozik az a négyzet alakú felület, amit itt láthatunk is. Nyisz, nyasz.

Egy pontosan bele méretezett plexi jó is lehet, de annak akkor is fel kell feküdnie egy folytonos peremre. Már csak azért is, mert az olaj minden létező résen átmászik, legyen az akár milyen kicsiny is. Muszáj lesz olajálló sziloplasztba ágyazni a plexit, és a maradék réseket is kikenni. Na ehhez lehet jó valami vékony és nem túl széles anyag, amit belülről felhegeszthetünk az ablak széleire. Nekem nagyon jól bevált a régi „antik” ruhásszekrények zárrúdja. Az, ami középről a zártól fel is meg le is végig megy az ajtón belül egy burkolat mögött, és záráskor egy fészekbe szaladva rögzíti a szekrényajtót. Nekem bontásból (szekrény szétvágás tűzifának) maradt vas alkatrész, amit annak idején nem dobtam ki, „jó lesz az még valamire” jelszóval bekerült a turkálóba. Jó is lesz!!! A megfelelő méretű darabók bevágásával felhegesztésével egy folytonos perem képezhető. Így:





Bele való lámpa megválasztása. Az izzószálas izzók nem jöhetnek szóba semmi képen sem. Bent egy nagyon intenzív rezgés zajlik az alternáló mozgás miatt. Nem véletlenül van az egész szerkezet rugókon keresztül a házhoz csatlakoztatva. Egy ilyen rezgés rövid időn belül elszakítaná a wolframszálat, még akkor is talán, ha magához a házhoz erősítenénk a lámpát. De szerencsére van nekünk a glimmlámpánk. Most egy tokozott változat került a kezembe a turkálóból. Ez jó, mert könnyű rögzíteni egy körfuratban, ugyanakkor az sem baj, ha az olaj a tokozásába bejut. Hisz a glimmlámpa test ettől még légzárt. Az olaj meg elektromosan nem vezető, hanem inkább igen jó szigetelő (gondoljunk csak a transzformátorok hűtőolajára…) A vezetékeket olyan hosszúra kell választani, hogy azok bőven kiérjenek az elektromos csatlakozó dobozig a kompresszor test oldalán. Nekem itt egy görbe vaslemezt sikerült befognom a célra, aminek a végét a hengerfej egyik lefogató csavarja alá tehetek. Így a lámpa szórt fénye megy mindenhova, de az irányított része, amiről nem vagyok meggyőződve, hogy egy lézerkard irányítottságával felvenné a versenyt, az rávilágít a dugattyúra.



Közben itt az utolsó képen, meg talán az elsőn azt is láthatjuk, hogy a hengerfejből az elején már emlegetett kis pipaszerű vagy alakú rézcsövecske áll ki. No, hát azon keresztül szívja a levegőt, addig a kompresszor motorteréből. Most viszont mi majd azt, meg a korábban felcsonkozott, a fedélen lévő kivezetést össze fogjuk kötni valami rugalmas, mondjuk gumicsővel, és úgy hegesztjük le a végén a fedelet. Ezzel biztosítva a kintről történő szívást. De előbb egy kis praktikum. Kellene egy fogantyú is a szerkezetnek, és kell még egy üzemi ki-be kapcsoló. Ne kelljen már mindig a konnektor csatlakozót ki-be dugdosni. Ehhez nekem most némi maradék 60x40-es zártszelvény akad a kezembe. Valami nagyobb volumenű munkából maradhattak ezek a 10-20 centis darabok. A megfelelő 45 fokos szögvágások, és a kapcsolónak megfelelő hely kivágása után hamar összehozható egy kis kényelmi funkció.



Ha ez megvan, akkor jöhet a kábelek behúzása, és a legizgalmasabb mozzanata az építésnek. A fedél visszahelyezése és lehegesztése. Na de ebben az az izgalmas, hogy a gumicsövet, amit a hengerfej és a szívó csonk összekötésére alkalmazunk, azt úgy kell elhelyezni, hogy a hegesztésnél ne olvadjon el. De közben a kompresszor falához nagyon közel megy el, tehát a hegesztési vonaltól nem lehet túl messzire. De közel még inkább nem, mert még elolvad. Elárulom, nekem az első kompresszoromnál hegesztés közben úgy elolvadt a cső, hogy csak néztem, mint hal a szatyorban. Így, a sokadik kreálmány után azt merem állítani, simán meg lehet csinálni kis odafigyeléssel. Nekem inkább a tapasztalatlanság akasztott be, de itt most mindenkit figyelmeztetetek, vigyázat, CSŐ! Valahogy így csináljuk:



És az eredmény sem marad el:

Kezd testet ölteni a szerkezetünk. Hát nem szívet melengető a részeredmény? Engem ösztönözni szokott. Még nagyobb iramban haladok a végcél felé. Ezek a látványos részek, bár műszakilag nem fontosak, mégis, talán mivel a legtöbb látványosságot adják, valahogy siker élményt kölcsönöznek. Pedig még van pár dolog hátra. A beszívott levegőt valahogy szűrni kellene, hisz nem jó, ha részecskéktől szennyezett levegő járná át a zegzugos légjáratokat, és még inkább okozna galibát a hengerbe jutva, annak falára ragadva. Végül is pont mint az autóknál, itt is tiszta levegő biztosítja a hosszú élettartamot. Tehát kell egy „csésze”, vagy bármi nagyobb térfogat, amibe egy kis légszűrő szivacsot rakhatunk. Én a robogóknál használatos olajozható légszűrő szivacsot vezettem be sikerrel. Olcsó, könnyen hozzájuthatunk. „Csészének” meg alkalmas lehet megint csak valami réz dolog, ami jól forrasztható a rézcsonkhoz a már ismert módszerrel. Elő hát ismét a fűtésszerelés tudományát Erre való a forrasztható zárókupak. A szabványos rézcső méretekhez kaphatók, amivel a csővégek vízmentes zárása végezhető, ha valahol egy nem folytatott csövet kell elfenekelni. Jó lehet ide most a 15-ös csőre való kupak. Kifúrás pont akkorára, hogy szorosan menjen bele a lyukba a csővégünk, aztán mehet neki a forrasztás.



A küllemnek a festés kell:

A lámpának kivezetett vezetékeket jó egy zsugorcsővel lezsugorítani. Oka, hogy az olaj itt is, a csonkon át a vezetékek közt is simán képes kikúszni. Plexivágás, zsugorítás, miközben a szűrő szivacs is a helyén, s mehet fel az eredeti csatlakozó a helyére. Érdemes a kapcsolónkat a hűtőszekrény hőérzékelőjének helyére bekötni. Az sem csinált egyebet, mint ha túl meleget érzett bent, akkor zárta az áramkört, amivel indította a kompresszort. Csak most a hőérzékelő helyébe a mi akaratunk fog belépni, mi kapcsoljuk ki-be. Az izzót én fixre kötöttem úgy, hogy függetlenül a kapcsolótól, ha be van dugva a csatlakozó a fali aljzatba, akkor világítson álló helyzetben is. Egyrészt a glimmlámpa fogyasztása nem is igen fejezhető ki összegszerűen, másrészt, ha valaki látni akarja a belső történéseket, akkor jó ha már álló helyzetben is feltérképezheti a belvilágot. Így látva az induláskori belső változásokat, történéseket.



A vezetékekre érdemes még a mechanikai védelem érdekében valamit ráhúzni. De jót tesz ez még az esztétikumnak is. Lehet gumicső, vagy akár kisméretű gége cső. Részemről megint amit a turkálóban találok. Aztán jöhet az utolsó simításnak a hővédős eredeti csatlakozó. Több ízben tapasztaltam, hogy az új feladat körében már nem minden esetben akart stabilan engedni magán át áramot. Egyszerűen a kompresszor bekapcsolása után a hőleoldó pár másodperccel le is kapcsolta a feszültséget a motorról. Majd visszahűlve kezdte ezt elölről. Nekem nem sikerült megfejteni az okát, de túlságosan nem is érdekelt, mert eddig minden ilyen esetben egy mozdulattal sikerült úrrá lenni ezen a jelenségen. A leoldást határoló csavaron egy pici állítás megoldotta mindig ezt a gondot. Hogy milyen csatlakozó kellékekkel használjuk a masinát? Javaslom az eredetileg is kerék felfújásra kitalált eszközökből nyert alkatrészeket. Lehet, mondjuk egy lábpumpa gépből kinyert szelepcsatlakozó, a saját tömlőjével.

És ha olyan a mérőórája van a forrásnak, amin átmenő, azaz ki-bemenetű a tömlőcsatlakozás, akkor mehet be egy ilyen óra is a tömlő valamely szakaszába. Ezekben az órákban van mindjárt egy visszacsapó szelep, amiről itt szeretném jelezni, nagyon fontos kellék. Visszacsapó nélkül ne csináljuk kerékfelfújót. Kell bele mindenképp! Miért? Mert ha csatlakoztatjuk a kerékre, amiben már van 1-2 bar nyomás, akkor az visszahat a kompresszor hengerfejére, a dugattyúra. Nyomás alatt biztosabb, hogy nem fog tudni elindulni a motor. Jó esetben csak leoldozgat állandóan a hővédő, és pont az előbb már említett jelenséget produkálja. Ha egyszerű megoldást keresünk, akkor a legegyszerűbb vásárolni egy órával egybeépített komplett légtechnikai kelléket, egy kerékfújó pisztolyt. (még ha nem is feltétlen a képen látható digitális változatot…)

Erre egyszerűen csak egy tömlőt kell bilincsel csatlakoztatni, aminek a másik vége ugyanúgy mehet a kompresszorunk kimeneti csőcsonkjára. Javasolt egy szűkebb, de „gumisabb, rugalmasabb jellegűt” választani, mert ezeknek a pisztolyoknak a csatlakozása a szabványos gyorscsatlakozóval van ellátva, ami jóval vastagabb a mi kompresszorunk kimeneti csőátmérőjénél. Ja! Az említett gyorscsatlakozó használata nem javasolt, mert azok legtöbbjében, az anya részben van egy záró szelep. Aminek érthető a logikája, egy nagy kompresszor légtartálya épp tele, akkor azért ne fújjon le, mert a felhasználó le akarja szedni a gyorscsatlakozónál a használatos eszközt, mondjuk egy csere miatt. (kerék fújó pisztolyról például festék szóróra) Ami galibát okozhat, ha az ember nem csatlakoztat valamit rá, és elindítja a légtermelést. Annak is baj lehet a vége, nem tud sehova távozni a levegő, vagy dolgozik a hővédő, és leold idejében, vagy károsodik a hengerfej. Az ilyen pisztolyokban is van záró szelep, hisz csak a kar húzására engedi a levegőt az útjára. Még itt is vigyázni kell, hogy előbb csatlakoztassuk a kerékre a szelepet, aztán indítsuk a motort, és ezután azonnal nyissuk a pisztolyon a szelepet. Kívánom, az elkészült, és véglegesített kompresszorunk ennél szarabbul ne nézzen ki senkinek!

Azoknak, akik nem pont az itt bemutatott típusú hűtőgép kompresszorhoz jutnak hozzá, azoknak következzen a másik legjáratosabb fajta:

Ennek más a hengerfeje kicsit, és sajnos a rosszabb irányba. Ugyanis e típusnak a légbeszívása a leszorító csavar mellett lentről, egy lefúrt csövecskén keresztül történik a motor tekercsei közül.





Én az első munkámat egy ilyan változaton vittem végbe. Ott elcsonkoltam a lefelé vezető csőcsonkot, hogy onnan levegő ne érkezhessen be az utolsó képen látható térbe. Helyette a tömb oldalát megfúrtam nagyjából ahol a piros csavarhúzót nekitámasztom, és abba egy szorosan illeszkedő rézcsövet ütöttem bele. Amit aztán felhasználva megoldható a kintről történő lég beszívás az ismert módon. Végezetül következzen az utolsó képen egy olyan rossz hűtőszekrény feltárt hibája, aminél nem feltétlen szökött el a gáz a hűtőszekrényből, és a felhasználó mégis azt tapasztalta, csak jár naphosszat, és nem hűt. Esett szó erről a ritka hibáról, a leszakadt szelepről. (ami itt egy igen vékonyka acéllemez még annál is jobban elgyengített rögzítésének elengedését jelenti)